Sz. Kárpáty Magda festőművész (1926-2017 )

Sz. Kárpáty Magda Pozsonyban született. Tíz éves volt, amikor szüleivel Budapestre költöztek. A gimnáziumot már Budán végezte. 1945-ben iratkozott be a  Képzőművészeti Főiskolára, ahol Berény Róbert és Bernáth Aurél voltak a mesterei. A főiskola elvégzése után, az alkotó munkát megelőzte három fiának nevelése. 1965 óta tagja a Művészeti Alapnak.

1970-ig olaj,- és olajpasztell portrékat és csendéleteket festett. Ebből a korszakból származnak grafikái is. Később érdeklődése a tűzzománc felé fordult. Szorgalmasan tanult, hogy e régi és határ- talan lehetőségekkel bíró művészet technikáját elsajátítsa. Képein szitanyomásos eljárással, ékszer és fémes zománcokkal hívta életre kompozicióit. A 90-es években vegyestechnikával készítette grafikáit.

Erről így vallott: „ A zománc mint anyag, miként mesebeli varázs, mindig új arccal hívogat beljebb a rejtelmekbe. A zománcozás már a kivitelezés folyamata. Álmaimat, terveimet már jó előre grafikában, később pedig színvázlatokban kell megfogalmaznom. Ilyenkor törekszem az adott – sokszor kis méreteken belüli – képfelület törvényein belül szigorú rendet felépíteni mondanivalóm számára. Törekszem arra is, hogy e logikai rend ne kerüljön ellentmondásba a mélyről feltörő érzelemvilág megnyilatkozási vágyával, hanem a kettő harmonikus egységgé olvadjon össze. A csillogó anyag – melynek öncélú fitogtatása egyáltalán nem célom – csak ezután következik. Felhasználása – sajátosságainak pontos ismeretében – fegyelmezett, hosszú munkát igényel.”


Ha bármi kérdése van az oldallal kapcsolatban vegye fel a Webmasterrel a kapcsolatot.
© Copyright 2005 Székács András - Gruppo Fotóstúdió Bt. All rights reserved.